Anélkül, hogy belemerülnék a regényírás és könyvkiadás nehézségeibe, szeretném néhány szóban leírni, mi mindent érint maga a regény. A bejegyzést igyekszem úgy megírni, hogy a regény történetéből ne áruljon el részleteket, de mégis világos legyen, milyen szellemiségben fogant a mű.

A műfaji megjelölés miatt több kiadó ellenérzéssel fogadta a kéziratot. Őszintén szólva az elutasítást sokkal másabb jellegű dolgok miatt vártam, mint ettől a három szótól: spirituális sciene fiction.
Mit is jelent ez? Számomra egy olyan kulturális szakadékot a jelenünk, a múltunk és a jövőnk között, amit talán még nem lenne késő áthidalni. A megjelölés magában foglalja az utat az első civilizációk hitét és emlékeit, amit az egyre magasabbra törő társadalom levetkőzött, majd a technológiai versengés közepette teljesen elfelejtettük, mi is az életben betöltött szerepünk valójában.

A tudat ismeretlen szféráinak felfedezése máig a legvonzóbb, és legveszélyesebb kalandok egyikének minősül. Az erre alkalmas pszichedelikumok közelebb hozták az egyént önmagához, amellett, hogy felfedezőútja során minden héjat és elvárást levedlett, amit az anyagias társadalom ráaggatott. Mind válaszokra vágyunk. Mit jelent az élet, mi az értelme, és kik vagyunk valójában? Boldogtalan pillanatainkban, és tragédia átélésekor mind visszatérünk önmagunkhoz, és akkor látjuk igazán tisztán a létezés lényegét.
De miért olyan nehéz ez? Miért kell ehhez a legtöbbször a boldogtalanság érzése?

 A kor embere sem emlékeink, sem egymás felé nem mutat semmiféle alázatot. A fogyasztói társadalom csapdájába esve, egymást lenézve versengünk a boldogságért. Az emberi kapcsolatok hamar elértéktelenednek, és mindenki többre vágyik annál, amit birtokol. Görcsösen keressük az önmegvalósítás kulcsát, de egy olyan értékrend fogságába zárva, ami tárgyi eszközök felhalmozását erőlteti, és hatalmi hierarchiák alapján ítélkezik emberek felett. Viszont ha valakit elveszítünk, ha kilátástalanná válik életünk, vagy korlátoznak a szabadságunkban, világossá válik, hogy mindaz, ami ezt a szituációt előidézte, független minden anyagiasságtól.

A kérdés tehát adott: Lehetséges-e úgy élni, hogy ezt a tisztánlátást megtartsuk?

 A keleti filozófiák válasza erre a kérdésre egyértelműen igen. Az általuk belső ösvénynek nevezett utat a meditáció által keresik, tökéletes alázattal a többi élőlény felé. Meglepően sok, rendkívül stresszes híresség is a meditációban keresi a belső békét, mert a lényeg átültethető a nyugati világba is részben, ha megfelelően állunk hozzá a megvalósításhoz. A spiritualitás tehát innen ered, ezekből a forrásokból merítettem, hol ábrándozva, hol erősen bírálva a jelenleg általános életfelfogást.

A történet sciene fiction része az örök kérdést feszegetve fogant meg, miszerint élnek-e rajtunk kívül mások is az Univerzumban. Ha élnek, ők lehetnek-e azok az égiek, akikről az ős- és ókor emlékei mesélnek? Akármilyen gyorsan fejlődik a technológia, még mindig nagyon apró pontja az ember a világűrnek. Felvetődik a kérdés, hogy milyen módon szólíthatnánk meg ezeket az ismeretlen lényeket? Ha visszakanyarodunk az ősi kultúrákhoz, láthatjuk, hogy a saját spirituális módszereikkel próbálkoztak mindannyian. Lehetséges lenne ez ma is?